Ferrari - a film és a valóság

Michael Mann idehaza decemberben bemutatott filmje, a Ferrari az 1957-es Mille Miglia idején játszódik. Akkoriban nem csak a Ferrari mítosz, de a Forma-1 is épülőben volt, a hagyományos országúti versenyek pedig még mindig hatalmas presztízsértékkel bírtak. A film az az évi Ferrari-Maserati versengésre épül, ám sokkal inkább Enzo Ferrari nagy formátumú, de nehezen szerethető karaktere áll a középpontban, miközben üzleti és családi kötéltáncot vív a versenycsapata életben tartásáért, pontosabban annak jövőjéért az utcai autók gyártásának felpörgetésével.

Akkor még nem volt a világ egyik legismertebb márkája, de autó rajongói körökben már sok híres (és gazdag) vevője akadt, a mítosz megalapozását viszont az ez a korszak és az ezt követő évtized garantálta. A Ferrari sikerei önmagában nem értek volna semmit, ha nem tudta volna utcai autói eladásával növelni a bevételeket, amihez viszont kevés volt a manufakturális szintű, kisszériás gyártás. A márka 1947-től íródó első tíz évében mindössze 382 autót értékesített, 1956-ban is csak 81-et, miközben a korszak legjobb versenyzőit fizette és számos kategóriában épített folyamatosan újabb es újabb versenyautókat. 

Ebbe a korszakba kapunk betekintést a film által, ami bármennyire is korhű, természetesen nem felel meg minden részletében a valóságnak, hiszen nem dokumentumfilmről beszélünk. Az 1957-es, legutolsó Mille Miglia történései nagyrészt stimmelnek, de néhány részlet az izgalom kedvéért némileg megváltozott. A verseny közepéig tartó Maserati-Ferrari csata, a szinte összeérve egymáson autózás a kanyarokban csak a művészi szabadság szüleményei, ugyanis az autókat 1 perces időközönként indították, a nagy esélyes Stirling Moss Maseratija pedig mindössze 12 km után szállt ki a versenyből, a filmben is látható fékpedál törés miatt. A másik Maserati 450S Jean Behrával pedig el sem indult, miután előző nap a csuklóját törte tesztelés közben.

Ugyanilyen szépítés az utolsó szakaszon halálos balesetet szenvedő Alonso de Portago teljesítménye is, aki bár a két vadonatúj 335-ös egyiké vezethette, a leglassabb gyári Ferrari volt az öt közül. A másik 335-tel az élen álló Péter Collins valóban tengelytörést miatt állt ki, de az utolsó, bolognai tankolásnál Portagónak már nem volt esélye a dobogó megszerzésére sem, Taruffi, von Trips és Gendebien mögött “csak” 4. lehetett volna.

Aki a filmen felbuzdulva kiváncsi az utolsó Mille Miglia részletes és valós sztorijára, annak ajánlom Dennis Jenkinson, Stirling Moss navigátorának akkori versenybeszámolóját, aki egyben a korszak elismert autóssport újságírója is volt↓

https://www.motorsportmagazine.com/archive/article/june-1957/21/xxiv-mille-miglia/ 

Mille Miglia érdekesség: a rajtszámok a rajtidőt jelentették, a legkisebb kategóriával a mezőny elején 23 órától és a leggyorsabbakkal a végén hajnalhasadtával. A győztes Taruffi 535-össel 5 óra 35 perckor vágott neki az 1.597 km hosszú versenynek, amit 10 óra 27 perc 47 másodperc alatt teljesített, 152,632 km/órás átlaggal.

Ez pedig az 1957-es Mille Miglia útvonala↓

WG